125 éve született Borisz Paszternak
Művészcsaládban született, művészi-értelmiségi otthonból indult. Az apa a maga idejében ismert festő, festészetet oktató főiskolai tanár. Az anya népszerű zongoraművésznő, otthonukban szívesen vendégeskedtek nagy hírű írók, költők. Tolsztoj, Gorkij is gyakran fordult meg náluk. Amikor Moszkvában járt, Rilke is gyakran járt a kultúrát árasztó otthonban. Hamar felismerték a fiú művészi hajlamait. Kisgyermekkorától meglepően jól rajzolt, apja korán bevezette a festészet műhelytitkaiba is. De kamaszkorában már távolodik a képzőművészetektől, elragadja a zene. Sihederkorában már jól zongorázik, zeneszerző akar lenni. 19 éves korában azonban a filozófia és filozófiatörténet kezdi izgatni, történelem-filozófia szakra iratkozik be az egyetemen. Ez időben már verseket ír. 21 éves korában - 1911-ben - egy antológiában már költeményei jelennek meg, két évvel később készen van első verseskötete.
A kultúra - tartalomban is, formakincsben is - már korai költészetére ugyanúgy jellemző, mint egész későbbi életművére. Keresi a költészet új, modern formai lehetőségeit, eszmei tartalmait. A divatos szimbolizmustól azonban kezdettől fogva idegenkedik. Értelemzavarónak, ködösítőnek tartja. Szívesebben fogadja az éppen divatba jövő futurizmust. És ha ez az akkor legmodernebb irodalmi irány szabadverset igényel, hát ugyanolyan gazdag képvilágú és dallamos szabadverseket tud ő írni, mint hagyományos ritmikájú, rímes költeményeket.
Valójában az orosz forradalmak politikai tartalmát sohasem értette meg. Egész lelkialkatában liberális polgári értelmiség volt. A cári önkényuralmat természetesen nem szerette, megdöntését együtt ünnepelte a forradalomra kelt néppel. Ő azonban mindenekelőtt az egyéniség és ezen belül az érzékiség felszabadítását tudta a forradalom lényegének. - 1917-ben a forradalom idényén jelent meg "Nővérem - az élet" című verseskönyve, amely már a teljesen érett költőt mutatta be a világnak. Az irodalmi körök már korábban is felismerték tehetségét, de ettől kezdve volt népszerű, nagyra becsült költő. Ez időben barátkozott össze Majakovszkijjal. A két különböző egyéniségű, már ünnepelt és valóban nagy jelentőségű orosz költő kölcsönösen elismerte egymást, ha Majakovszkij olykor gúnyolódott is Paszternak "ádáz értelmiségi" voltán.
1934-ben írókongresszus volt Moszkvában. Ezen az akkor még nagy tekintélyű Buharin, irodalmat értékelő felszólalásában Paszternakot mondotta a legnagyobb szovjet költőnek. Ezt vegyes érzésekkel fogadta, nem érezte magát olyan íróművésznek, aki képviselője lehetne a szovjet irodalmi kultúrának. Kifejezetten megnyugtatta, amikor Buharin után felszólaló Sztálin egyértelműen kijelentette, hogy a legnagyobb szovjet költő az akkor már négy éve halott Majakovszkij, s Paszternaknak a nevét sem említette a szovjet irodalom fontos alakjai közt.
Megélhetése azonban biztos maradt, minthogy ekkortól éveken át fordított, főleg színdarabokat. Shakespeare-nek a legtöbb színjátékát lefordította oroszra. A végtelen terjedelmű Szovjetunió teméntelen színházában mindig sorozatosan játszottak Shakespeare-műveket. Paszternak fordításai hívebbek voltak és költőiebbek voltak minden korábbi fordításnál. De lefordította a teljes Faustot, valamint számos német és francia drámát.
Az elbeszélő költemények után már írt néhány regényt is, de túl az ötvenedik életévén belekezdett élete fő művének szánt nagyregénybe, a "Zsivágó doktor"-ba. Lassan írta, s a mű széles körű, nagy távlatú regény lett egy művelt, filozofikusan gondolkodó orosz értelmiségi belső gyötrelmeiről a szovjet élet valóságában. Sok olvasó hosszadalmasnak, túl körülményesnek, helyenként filozófiai elmélkedésekben megrekedő műnek tartja. Mások szerint minden kitérőjével együtt izgalmas körképe a bolsevik életnek és létformának. Annyi bizonyos, hogy a XX. század egyik legnagyobb társadalmi regénye. Kemény kritikai realista mű a szocialista realizmus kellős közepén. Otthon meg se jelenhetett, először külföldön látott napvilágot.
Amikor az orosz világban is megismerték, a kritika szinte pergőtűzzel fogadta. A kortárs világirodalom azonban Nobel-díjjal koszorúzta. - Ez olyan felháborodást keltett a Szovjetunióban, hogy hivatalosan közölték, hogy ha elfogadja, akkor távozzék mindörökre a Szovjetunióból. Ő a megtisztelő nagy díj helyett a tőle rég elidegenedett, de a magáénak tudott hazát választotta. - Ünnepélyes nyílt levélben mondott le a Nobel-díjról. - Ezzel lett már életében is klasszikus, de ezért élhetett még két évet csöndesen otthonában 70 éves korában bekövetkezett haláláig.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
