Irodalmi évfordulók

210 éve született Hans Christian Andersen

Hans Christian Andersen (Odense, Dánia, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) valószínűleg a leghíresebb dán költő és meseíró.

Andersen apja szegény cipész volt, akinek 1816-os halála után a 11 éves fiú abbahagyta az iskolát, és otthon az összes beszerezhető színdarabot elolvasta, köztük Ludvig Holberg és William Shakespeare műveit. Utóbbi összes színművét kívülről megtanulta, és fabábuival a maga készítette játék-színházban el is játszotta őket.[forrás?]

14 éves korában ment Koppenhágába, hogy ott a királyi színháznál zenész legyen. A színház igazgatósága és VI. Frigyes király támogatásával 1822–1828 között latin iskolába, majd egyetemre járt.

Híres meséi: A kis gyufaáruslány, A császár új ruhája, A tűzszerszám, A rút kiskacsa, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A Hókirálynő.

Sokat utazott Európában. Egyik alkalommal járt Magyarországon is, ahol többek közt bejárta a mohácsi csatateret.

Dán, német és görög legendákra, történelmi tényekre, a néphitre, valamint kora irodalmi mozgalmaira támaszkodott. Történetei a biedermeier kor legjelentősebb meséi, ma szinte a világ minden országában ismertek.

175 éve született Emile Zola

Émile Zola (Párizs, 1840. április 2. – Párizs, 1902. szeptember 29.) francia regényíró és művészeti kritikus. A világirodalom jelentős alkotója, a naturalista irányzat megteremtője volt.

Apja olasz származású mérnök volt, akinek korai halála után a család rossz anyagi körülmények közé került. Zola az aixi gimnáziumban Paul Cézanne iskolatársa volt, barátságuk sokáig meghatározta mindkettejük munkáját. Zola érettségije Párizsban nem sikerült, ezért munkát vállalt. Előbb kifutófiú- és csomagoló lett az Hachette könyvkiadónál, majd a reklámosztályra került, amelynek egy idő múlva vezetője lett. Ezen állásában írta meg első irodalmi kísérleteit, melyek a Petit Journal és az Évenement hasábjain jelentek meg. A kiadói munka révén megismerkedett a kor néhány jelentős írójával.

Mint elbeszélő, legelőször egy napilap regénycsarnokában mutatkozott be Les mysteres de Marseille és Le voeu d'une morte című regényeivel. Első sikerét a Contes a Ninon megjelenésével aratta (1864), melyet nemsokára a La confession de Claude (1865) című regénye követte, melyben már határozott körvonalakban kezdett a nagy naturalista egyénisége kibontakozni. A Thérese Raquin (1867) és Madeleine Fératban (1868) már realisztikus nyíltsággal látjuk patológiai tüneteket elemezni.

Első regényei után elhagyta a kiadót. 1870-71-ben a versailles-i ideiglenes nemzetgyűlésről tudósított. Megismerkedett néhány impresszionista festővel, így Édouard Manet-val, és az új festői törekvésekről több cikket írt, melyeket kötetbe gyűjtött: ezeknek nagy visszhangjuk lett. Sikeres munkái után házat vásárolt a Párizs melletti Médanban.

1871-ben fogott hozzá a Rougon-Macquart ciklus elkészítéséhez, melyben egy család társadalmi és anyagi történetét igyekezett megírni, mely a második császárság korában élt. Hatalmas regényciklusának befejezése után újabb ciklust tervezett. Ellátogatott Lourdes-ba, Rómába – ahol regényeinek vatikáni "indexesítése" (tiltott könyvnek minősítése) ügyében hiába kért kihallgatást a pápától. Új ciklusának csak első darabjai jelentek meg (A három város: Lourdes – Róma – Párizs)

1898. január 13-án a Hajnal c. újság címlapján megjelent nyílt levélben (J'Accuse – Vádolom!) tiltakozott a köztársasági elnöknél a Dreyfus-per igazságtalan ítélete miatt. A hadsereg és a bíróság rágalmazásának vádjával nagy pénzbüntetésre ítélték. A felfüggesztett egyéves börtönbüntetéstől is tartania kellett, ezért két évre Londonba költözött.

1902. szeptember 29-én a váratlan hideg miatt befűttetett párizsi házába. Éjjel szén-monoxid-mérgezésben meghalt – vizsgálat indult gyilkosság miatt, de semmit nem tudtak megállapítani. A temetésen Anatole France búcsúztatta, és az írót "az emberiség lelkiismeretének" nevezte. Zola holttestét később átszállították a párizsi Panthéonba.