Irodalmi évfordulók
Ma 65 éves Esterházy Péter
Budapesten született 1950. április 14-én. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett 1968-ban. 1974-ben az ELTE-n matematikusi diplomát szerzett (szakdolgozatának címe: Optimum binary search trees), és egyetemi diplomáját hasznosítva a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott 1978-ig, azóta szabadfoglalkozású író. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
A hetvenes években indult írónemzedék jelentős tagja. Szellemi elődeit a Nyugat–Újhold (Kosztolányi–Ottlik) vonalon jelöli ki. Műveiben a posztmodern próza számos sajátsága fellelhető (idézet- és utalástechnika, önreferencialitás, metanyelvi kiszólások stb.).
Munkásságát eddigi két fő műve tagolja három részre.
A Termelési-regény (kisssregény) (1979), ez az ironikus-szatirikus kettős regény emelte Esterházy Pétert a kortársi élvonalba. Párhuzamosan íródik az alapvetően önéletrajzi regény és a regény önéletrajza: a regény regénye. Mindez egy „főszöveg” és az – egyébként jóval nagyobb terjedelmű – jegyzetapparátus formáját veszi fel, létrehozva ezzel egy sajátos, posztmodern jellegű intertextuális erőteret.
Hasonló törekvések jellemzik második fő művét, a Bevezetés a szépirodalomba című írásműsorozatot is. Képregénytől anekdotagyűjteményig, automatikus írásműtől cizellált stílusimitációig sok minden megtalálható benne, olyan klasszikus avantgárd gesztusok is, mint Ottlik Géza Iskola a határon című regényének lemásolása egyetlen papírlapra.
Nagy feltűnést keltett és sok találgatásra adott okot a Csokonai Lili név alatt megjelent fiktív önvallomás (Tizenhét hattyúk, 1987), amelynek hőse, Weöres Sándor Psychéjének mai utódja, stilizált XVII. századi nyelven mondja el merőben mai történetét. A nyolcvanas évek vége felé Esterházy Pétert egyre inkább foglalkoztatja a Kosztolányi-féle értelemben vett hírlapírás. A Hrabal könyvében (1990) a főszereplő (és narrátor) saját felesége, címzettje pedig (a „második személy”, akihez az első beszél) Bohumil Hrabal. A Hahn-Hahn grófnő pillantása (1991), e sajátos, többrétegű utazóregény újabb nyitást jelent Esterházy Péter pályáján.
A Harmonia caelestis (2000) továbbra is szövegdarabokat, családtagokat, hagyományokat kelt életre – az ismétlődés legkülönbözőbb alakzataiban. A Harmonia – a Termelési-regényhez hasonlóan – két részből áll, melybe az európai történelem minden fontos és igen sok lényegtelennek tűnő megtörténtként tanult és kitalált eseménye belefér. Ez a hagyomány azonban nem önmagától keletkezik, csakis e regény kedvéért jön így létre. A figurák ismétlődő szövegelemekből, közmondásokból, beszédmódokból létesülnek, így Esterházy újraírja, de le is rombolja a családregényt. A Javított kiadásban (2002) úgy íródik bele az Esterházy-szövegbe az apa ügynöki jelentése, mint egy számítógépes programba a vírus, amely végül felfalja a programot – így nagy erővel jelenik meg a fikció a fikcióban, valóság a fikcióban gondolatköre.
Könyvei szinte a világ minden nagyobb nyelvén olvashatók.
(Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)
85 éve hunyt el Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij
Majakovszkij Grúziában szolgáló orosz erdész fia volt. A szülői házban tanulta meg a betűvetést, s a kutaiszi gimnáziumban kezdte meg iskolai tanulmányait. Apja korán elhunyt, s az özvegy anya gyermekeivel Moszkvába költözött. A költő itt folytatta az iskolát.
Az 1905-ös forradalom alatt a tüntetők soraiban menetelt már.
15 évesen egy kerületi bolsevik szervezetben beírták a párttagok közé. Egy évig volt a szervezet tagja. A rendőrség többször letartóztatta, az 1909. év második felét a Butirki-börtön magánzárkájában tölti. Szabadulásakor úgy vélte, hogy az illegalitásban nem tanulhat tovább, ezért kilépett a pártból.
A következő évben bejutott a moszkvai képzőművészeti intézet festészeti szakára, ahol költői tehetségét diáktársa, Burljuk fedezte fel. Első versei 1912-ben jelentek meg, ugyanabban az esztendőben két társával közösen Poscsocsina obscsesztvennomu vkuszu (Pofon ütjük a közízlést) című kiáltványt és versgyűjteményt tettek közzé. Majakovszkij lelkes agitátora lett a futurista mozgalomnak, verseiben és cikkeiben a polgári erkölcsöt és az irodalmi élet tekintélyét támadta. Két évig folytatta tanulmányait. A főiskoláról azonban elbocsátották a futurizmus követőit, így Majakovszkijnak is távoznia kellett.
Az októberi forradalmat a maga ügyének is tekintette, és fáradhatatlanul harcolt az újért, politikában és művészetben egyaránt. 1919-21 között az orosz távíróügynökség részére mintegy 3000 plakátot rajzolt, amelyeket aktuális témájú saját szövegeivel, a híres Roszta ablakokban tettek közszemlére. Majakovszkij szövegei alapján forgatták az első szovjet filmeket, némelyikben a főszerepet is ő játszotta.
1922-30 között hét ízben utazott külföldre, bejárta Nyugat-Európát, az Egyesült Államok és Mexikó városait, haladó művészekkel és írókkal, például Picassóval, Aragonnal, Diego Riverával találkozott.
Utolsó éveiben a NEP részéről támadások érték, valamint a magány kudarcai is kísérték. Vlagyimir Majakovszkij 1930. április 14-én lett öngyilkos moszkvai lakásán – 37 esztendős korában. „Halálomért senkit se okoljanak, és kérem, hagyják a pletykákat. A megboldogult az ilyesmit szörnyen nem szerette.” – írta búcsúlevelében.
Úgy ismerték, mint a legnagyobb kommunista költőt, pedig soha nem volt tagja a Kommunista Pártnak.
